Újra bevettük a Groupama Arénát
Az első félidőben ismét hatékonyan használtuk ki a helyzeteinket, majd odaadó játékkal rukkoltunk elő, a címvédő csak a lefújás előtt tudott szépíteni. Élre álltunk a tabellán.
⏲ 2023-08-13
Vezetőedzőnk, Hornyák Zsolt mindössze egy helyen változtatott a legutóbbi kezdőn (Golla kapta vissza helyét Maceirastól), míg kollégája, Máté Csaba az Ekl-meccsükhöz képest hat új embernek szavazott bizalmat.
A mieinknél Levi nem meglepő módon ott volt a pályán. Egyik legkreatívabb játékosunk a beharangozó interjúját arra élezte ki, hogy bár nagyon tiszteli a Ferencvárost, nem tartja csapatunkat esélytelennek. Erre ő maga nyújtott bizonyítékot, a 12. percben ugyanis remekül kanyarított a Fradi kapuja elé egy szabadrúgást, a leshatár mögül érkező Golla pedig a jobb alsó sarokba belsőzött a tehetetlen Dibusz mellett. Megszereztük tehát a vezetést (0–1).
Nagyobb sebességre kapcsolt a Ferencváros. A 25. percben Owusu remek beadását Lisztes még át is vehette a 16-osunkon belül, de egy igazítás után a kapu mellé passzolt – szerencsénk volt. Később pedig Romdan lőtt távolról, ezúttal a másik kapufa mellé, de ezen már rajta volt Markek Tomi. A kinyíló hazai védelem mellett persze a kontrákra is akadt sanszunk, éltünk is vele, olyannyira, hogy a 29. percben megdupláztuk az előnyünket. Slagveer indította jobb szélen teljesen üresen futó Corbut, Marius pedig a 16-osra érve könnyűszerrel adhatott gólpasszt Plseknek. Cseh légiósunk jobbal egyből a kapu hosszú oldalába emelt. Dibusz megint reménytelen helyzetbe került ezzel (0–2).
Eddig teljesen a mi taktikánk érvényesült, hisz mindkét helyzetünket gólra váltottuk. A 42. percben Levi is helyzetbe került, amelyet ő maga dolgozott ki, ám éles szögből csak az oldalhálót találta el. Egy perccel később Plsek távolról kínálta meg Dibuszt, aki csak ütni tudta a ravasz, laposan szitáló küldeményt. A hazaiak erőlködtek ugyan, 67 százalékban birtokolták a labdát, de nyilvánvaló volt, hogy a középpályán át tudjuk őket játszani, a fejpárbajokat is rendre hoztuk. Egy félidő után teljesen megérdemelten vezettünk a nem megszokott összeállításában futballozó bajnokcsapat otthonában.
Máté Csaba nyilván átlátta, hogy baj van, a szünetben ezért négy helyen is cserélt. A helyzet rögtön megváltozott, nyomban beszorultunk a kapunk elé. Egyre több veszélyes beadás érkezett az ötösre, egy ízben egy középre érkező, igaz, távoli fejest is fognia kellett Markeknak. A védőinknek egyre több, Colleynak egyre kevesebb dolga akadt (a birkózáson kívül). Hornyák Zsolt is reagált, behozta Komáromit és Maceirast (Slagveer és Levi helyére).
A 67. percben kapusunknak már látványos védést kellett bemutatnia egy vendég fejesnél, de megőrizte kapunkat a góltól. Fölényben futballozott a hazai alakulat, de sikeresen lassítottuk őket, sőt, a 76. percben Plsek majdnem újabb gólt lőtt, de irányt változtatott a próbálkozás. Beállt Favorov, majd kis híján ő is betalált, Dibusz is nagyot védett ekkor. Egyre közelebb kerültünk az újabb bravúrhoz. Komáromi szögleténél Golla fejelt a 80. percben, de kicsivel célt tévesztett.
Markek Tomi sem unatkozott, Zacharassien perdítését öklözte ki, majd Varga vágta fölé az ismétlést a szöglet után – Tominak egy sárgát is megért, hogy fújjon egyet a csapat. De a türelem rózsát terem, a 90. percben Plsek indulhatott a saját térfeléről egy labdaszerzés után, a sprint végén ő maga lőtt, sajnos a kapu fölé.
A legvégén, a 95. percben Lisztes ugyan csak szerzett egy gólt a Ferencvárosnak, ám a tavaszi szezonhoz hasonlóan már nem volt idejük az egyenlítésre. Újra győztünk a bajnok otthonában, ezzel átvettük a vezetést a tabellán.
Szép volt, fiúk!
OTP Bank Liga, 3. forduló
Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia FC 1–2 (0–2)
Vezette: Karakó
Gól: Lisztes (90+5.), illetve Golla (12.), Plsek (29.)
Sárga lap: Ben Romdan (56.), Cissé (65.), illetve Golla (18.), Slagveer (34.), Szolnoki (54.), Colley (65.), Ormonde-Ottewill (75.), Markek (84.)
Összeállítások:
FTC
Dibusz – Wingo (Makreckis 66.), Cissé, S. Mmaee, Knoester (Zachariassen, 46.), Ramírez – Baráth (Abu Fani, 46.), Ben Romdan – Owusu (Traoré, 46.), Lisztes, Katona B. (Varga, 46.)
Puskás
Markek – Szolnoki, Golla, Stronati, Ormonde-Ottewill – Batik, Plsek (Gruber, 93.) – Slagveer (Komáromi, 64.), Corbu, Levi (Maceiras, 64.) – Colley (Favorov, 79.)