A nagyok között is az egyik legnagyobb
Grosics Gyula születésének századik évfordulóján a róla elnevezett újbudai általános iskolában nyílt meg a Puskás Intézet kiállítása, mely felbecsülhetetlen értékű ereklyéi segítségével az Aranycsapat legendás kapusának életművét mutatja be.
⏲ 2026-02-04
Nagyszabású ünnepség keretében tisztelgett névadója, az Aranycsapat egy évszázada született világklasszis kapusa előtt az újbudai Grosics Gyula Katolikus Sport Általános Iskola közössége. A centenárium alkalmából a „Fekete Párduc” ihlette gyermekrajzok díszítették az iskola folyosóit, s ünneplőbe öltözött a tornacsarnok is, ahol sportvezetők, olimpikonok, sportolók vagy épp az Aranycsapat tagjainak leszármazottjai is együtt emlékeztek a gyerekekkel. A jubileumi ünnep vendégeinek sorában ott volt a legendás hálóőr lánya, Grosics Edina, Buzánszky Jenő fia, ifjabb Buzánszky Jenő, Bozsik József fia, Bozsik Péter és Zakariás József lánya, Zakariás Ágnes, s az intézmény tantermeinek névadói közül is feltűntek többen, így Kovács István ökölvívó, Nagy Tímea párbajtőröző, Güttler Károly úszó, Király Gábor (aki a kapusok közül egyedüliként megdöntötte Grosics válogatottsági rekordját), Gellei Imre volt szövetségi kapitány, Talmácsi Gábor motorversenyző vagy épp Epres Panni, Benedek Tibor vízilabdázó özvegye is.


„A sport és a hit, ami az iskola életét meghatározza, meghatározta Grosics életét is, bizonyítva, hogy ezzel a kettővel példátlan életutat lehet bejárni – fordult a diákokhoz dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. – Az Aranycsapat tagjai korszakos zsenik voltak, akik nem csupán a labdarúgásra, de a nemzetközi sportéletre is hatást gyakoroltak. Közülük is kiemelkedik Grosics. Ebben a torz világban, ahol olyanokat igyekeznek példaképnek állítani a fiatalok elé, akik nem képviselnek valódi értékeket, s akik mögött nincs valós teljesítmény, Grosics Gyula igazi példa lehet.”

Az államtitkár köszöntője után Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette a Grosics 100-emlékévet, emlékeztetve arra, hogy eddig hét emlékévet tartottak már, hogy méltó módon ápolják a legendás nemzeti tizenegy emlékét.

Grosics Edina köszönetet mondott azért, hogy együtt emlékezhetnek az édesapjára, akinek a tiszteletére a Magyar Posta emlékbélyeget bocsát ki, s akinek a relikviáiból a Puskás Intézet emlékkiállítással készült. Majd felolvasta az édesapjának írt megható levelét: „Kedves Édesapám! Számomra te mindig több voltál, mint a világ legjobb kapusa. Te voltál az, aki megtanítottad, mit jelent becsülettel leélni egy életet. Te nem csupán a kaput védted, de a legfontosabb értékeket is. Én azt az embert ismertem meg benned, aki a pályán kívül is a legnagyobb volt. Idővel döbbentem rá, hogy mekkora ajándék az, hogy a lányod lehetek. Ma azt ünnepeljük, amit adtál – nekem, a családodnak, a futballnak, a sportnak, a magyar nemzetnek.”

Szöllősi György, a magyar futball és a Puskás-örökség hivatalos nagykövete megannyi anekdotával emlékezett Grosics Gyulára. „Talán az a legjellemzőbb rá, hogy mennyire szerették őt az emberek, s mennyire szeretik még mindig – fogalmazott. – Fantasztikus intellektus volt, olyasvalaki, akinek jó volt a közelében lenni. Nem volt olyan meghívás, amelyet ne fogadott volna el, mert az »ügyet« szolgálta, amerre csak járt, mondta az Aranycsapat történetét. Bárhová ment, ugyanazzal a szeretettel találkozott, s ugyanazzal a szeretettel őrizzük mi is az emlékét.”

„Vannak alkalmak, amelyeken nem kell fukarkodni a nagy szavakkal, ilyen a mostani is – mondta Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke. – Tizenegy nagy szót mondok: Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor. Ez a magyar sport himnusza, egy verssor, amely minden magyar szívébe bele van írva. Ez a sor Grosics nevével kezdődik, aki a nagyok között is az egyik legnagyobb volt.” A MOB alelnöke megemlítette, hogy ő is ebben az iskolában tanult, s bár akkor még nem így hívták, mindig azt mondja, hogy a Grosics Gyula Általános Iskolába járt.

A Budapesti Katolikus Intézményfenntartó Központ (EKIF) képviseletében Gyetván Gábor szólt az ünneplőkhöz, akiket az iskola igazgatója, Kis Mihály is köszöntött, felidézve az intézmény történetét. Az újbudai általános iskola az 1969/70-es tanévben kezdte meg működését, akkor még Váci Mihályról elnevezve. 2000-ben a bezárástól voltaképp a sport mentette meg: az elsők között vált az országban tehetséggondozó sportiskolává. Grosics Gyula nevét pedig 2008-ban vette fel. „A becsület mindenek felett – idézte a legendás kapust az igazgató. – Számunkra ez a névadó életművének legfőbb üzenete. A példa kötelez, ennek szellemében neveljük a gyerekeket.”


A köszöntőbeszédek után a tanulók ünnepi műsorukban iskolájuk „védangyalának”, Grosics Gyulának az életútját járták be, majd felhangzott a tanműhely himnusza is. Ezt követően az ünnepség résztvevői együtt tekintették meg a Puskás Intézet Grosics-kiállítását. A legkülönlegesebb ereklyék között ott rejtezik minden idők egyik legkiválóbb kapuvédőjének zsebórája, szemüvege, nyakkendője, cigarettatárcája, kiváló sportolói igazolványa, bajnoki aranya, olimpiai és mindhárom vb-igazolványa, világbajnoki ezüstérme, leckekönyve, edzői cipője és sípja, edzésnaplója vagy épp – igazi ritkaságként – kezének lenyomata is. Grosics Gyula 2007-ben a szakmai tanácsadó testület tagjaként részt vett a Puskás Akadémia megalapításában. Hagyatékát a legendás kapus végakaratából 2016 óta a Puskás Intézet őrzi és gondozza.



NAPTÁR















VS
ZTE