megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Skótokkal játszunk a Youth League-ben

Skótokkal játszunk a Youth League-ben

A skót utánpótlásbajnok Aberdeen FC lesz csapatunk ellenfele az UEFA Ifjúsági Liga selejtezőjének második körében.

Kedd délelőtt Nyonban kisorsolták az UEFA Ifjúsági Liga (UEFA Youth League) selejtezője bajnoki ágának párosításait. Csapatunk a második körben kapcsolódik be a sorozat küzdelmeibe, ahol ellenfele a skót Aberdeen FC lesz. Az első találkozóra október 23-án a kelet-skóciai városban kerül sor, a visszavágót november 6-án játsszuk a Pancho Arénában.

„A sorsolás időpontjában éppen méréseket, teszteket végeztünk, utána értesültem arról, ki lesz az ellenfél. Mivel az idén kihagytuk az első fordulót, várható volt, hogy nem kapunk könnyű riválist. Némileg meglepő, hogy nem a Celtic vagy Rangers lett a bajnok, de egyelőre még korai lenne bármit is mondani az esélyekről. Kollégáimmal feltérképezzük az ellenfelet, és a legjobb tudásunk szerint fel fogunk készülni belőlük. A Youth League-ben játszhatnak 2005-ösök, 2006-osok és 2007-esek is, az mindig kérdés, hogy melyik klub mire használja a versenysorozatot. A játékosok fejlődése érdekében nyilván mindenki a legtöbbet szeretné kihozni az Ifjúsági Liga-szereplésből, de az kérdés, melyik csapat hogyan rakja össze a csapatát ebből a három korosztályból – nekünk is az lesz a legsürgősebb feladatunk, hogy kialakítsuk azt a keretet, amelyet be kívánunk nevezni” – osztotta meg velünk első benyomásait Babó Levente, U19-es együttesünk vezetőedzője.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

ZTE VS PUSKÁS

VS

október 19. | 15:30 | ZTE Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ZTE - Puskás Akadémia FC  0–1
Puskás Akadémia FC II - Zsámbék  5–1
Kelen BVB–Puskás Akadémia  4–5
Kelen BVB–Puskás Akadémia  2–4
Puskás Akadémia U14–Várda LA  2–1
Puskás Akadémia U15–DVSC  1–4
Puskás Akadémia U16–Illés Akadémia  1–0
Puskás Akadémia U15 (leány) – St. Mihály  5–1
Szekszárd - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  0–4
MTK - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–1