megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Jobban kell sáfárkodnunk

Jobban kell sáfárkodnunk

Bár vezetést szereztünk, a végére eltékozoltuk előnyünket – nyert az MTK a Simple Női Ligában.

⏲ 2024-04-13

Nagy ellenlábasunk, az MTK otthonába látogatott NB I-es női csapatunk, s noha nem sokon múlt, nem sikerült növelnünk a közöttünk lévő pontbéli különbséget, sőt, a 2–1-es hazai győzelmet követően még inkább a nyomunkban vannak a kék-fehérek, ámde továbbra is őrizzük a tabellán elfoglalt harmadik helyünket. Álmunk megvalósulása pedig – hogy NB I-es történetünk során végre legyőzzük a nyolcszoros bajnok fővárosiakat – még egy kicsit várat magára. Ugyanakkor az örömre is megvan az okunk, hiszen három játékosunk is jubileumot ünnepelhetett az MTK elleni összecsapáson: Bokor Adrienn és Harmat Sára egyaránt az 50. mérkőzését játszotta az élvonalban a Puskás színeiben, Szemán-Tóth Barbara pedig éppen egykori klubja ellen léphetett pályára 200. alkalommal NB I-es meccsen.

Halászi Kinga vezetőedző értékelése

„Szoros volt az összecsapás, de ma nem játszottunk igazán jól. Főleg az első félidőben nem találtuk a mérkőzés ritmusát, ennek ellenére megszereztük a vezetést. Lett volna lehetőségünk, hogy megrúgjuk a másodikat, de döntetlennel vonultunk szünetre. A forduláskor változtattunk, ám az MTK szervezett, jó csapat, mi pedig sem csapatszinten, sem egyénileg nem nyújtottunk kiemelkedőt, aminek vereség lett a követkeménye. Az olyan remek csapatok ellen, mint az MTK, a helyzeteket gólra kell váltanunk, jobban kell hát a lehetőségekkel sáfárkodnunk.”

Simple Női Liga (NB I), 18. forduló

MTK Budapest – Puskás Akadémia FC 2–1 (1–1)

G.: öngól (19.), Barkóczi (76.), ill. Tuza (9.)

Sárga lap: Tuza (30.), Tamók (65.)

Összeállítás: Dannback – Palakovics, Harmat, Pécsi (Mayer, 46.), Szemán-Tóth (Bokor, 84.), Tamók (Nagy N., 84.), Szurovceva, Kovács, Sinka (Szarvas, 56.), Nagy L., Tuza (Staier, 64.)

[tabella="Simple Női Liga NB I. 2023/2024"]

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

ZTE VS PUSKÁS

VS

október 19. | 15:30 | ZTE Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ZTE - Puskás Akadémia FC  0–1
Puskás Akadémia FC II - Zsámbék  5–1
Kelen BVB–Puskás Akadémia  4–5
Kelen BVB–Puskás Akadémia  2–4
Puskás Akadémia U14–Várda LA  2–1
Puskás Akadémia U15–DVSC  1–4
Puskás Akadémia U16–Illés Akadémia  1–0
Puskás Akadémia U15 (leány) – St. Mihály  5–1
Szekszárd - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  0–4
MTK - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–1