megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Semmi sem jelent nagyobb motivációt a győzelem iránti vágynál

Demeter Zsombor és az NB III-as csapat utolsó idei idegenbeli bajnokiján nagyon szeretné már újra begyűjteni a három pontot. 

Utoljára bő két hónapja nyert mérkőzést a Puskás II, mely azóta vagy minimális különbségű vereséget szenvedett el, vagy döntetlent játszott, jobbára előnyből bukva el két pontot. A válogatott mérkőzések miatt szünetel az NB I, így második csapatunk ismét szombaton lép pályára, méghozzá a III. Kerület TVE otthonában. Középpályásunk, Demeter Zsombor – társaihoz hasonlóan – keresi az okokat, miért hullajtottunk el ennyi pontot ebben a szezonban (rajtunk kívül csak a Komáromnak van hét döntetlenje), de mindenképpen még a tél szünet előtt szeretnék lezárni a nyolcmeccses nyeretlenségi szériát. Az óbudaiak jelenleg 4. helyen állnak, az első fordulóban 1–0-ra győztek Felcsúton, azaz  a következő meccsel elméleti szinten már a pontvadászat második felét kezdjük meg.

„Sajnos rossz szériában vagyunk, de ez engem és a csapatot is motivál. Ki kell jöjjünk ebből a hullámvölgyből! Akik látják a meccseinket, azok tudják, hogy a rossz helyzetkihasználás miatt nem tudtuk felülmúlni mostanság az ellenfeleinket. Kissé balszerencsések is vagyunk, de inkább az egyéni hibák miatt engedjük ki a kezünkből a már szinte zsebünkben lévő meccseket. A koncentrációban tehát mindenképpen fejlődnünk kell! Mondanom sem kell, nagyon eltökélten várom a következő mérkőzést. A III.Kerület ellen egy jó találkozó vár ránk, és bár egy nagyon erős ellenfélhez látogatunk, mindent meg fogunk tenni azért, hogy megszerezzük a három pontot” – árulta el a legfontosabb tudnivalókat Zsombor a szombaton 13 órakor kezdődő bajnoki előtt. 

A rossz sorozatok idegenben szakadnak meg? Erre a kérdésre szombaton választ kapunk. Azt követően már csak a Gyirmót elleni hazai meccsen búcsúzhatunk győzelemmel 2023-tól.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

ZTE VS PUSKÁS

VS

október 19. | 15:30 | ZTE Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ZTE - Puskás Akadémia FC  0–1
MTK - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–1
MTK - Puskás Akadémia U15 (leány)  3–2
Puskás Akadémia FC - Újpest FC  0–0
Várda LA - Puskás Akadémia U16  2–1
FTC - Puskás Akadémia U15  0–0
Simple Női Kupa: Puskás Akadémia FC (Női NB I) - MTK  2–1
Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3