megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
A legjobbakat keressük

A legjobbakat keressük

  Ezúttal is az ország minden szegletéből érkeztek futballistaálmokat szövögető gyerekek, hogy a kiválasztónap próbái során bizonyítsák: itt a helyük a Puskás Akadémián.

⏲ 2021-04-15

Több mint nyolcvan ifjú futballista gyűlt össze akadémiánk edzőpályáin hagyományos kiválasztónapunk második „felvonásán”. Mindössze két óra állt rendelkezésükre, hogy teljesítsék a Puskás Akadémia szakemberei által számukra kigondolt feladatokat, s meggyőzzék edzőinket arról, hogy belőlük is válhatnak profi játékosok. Idén is megszervezte akadémiánk szokásos kiválasztónapját: míg az elmúlt héten a 2008-as és a 2009-es születésűek, addig most a 2007-es és a 2006-os fiatalok mutathatták meg tehetségüket. Potenciális növendékeinknek öt „próbát” kellett kiállniuk: a bemelegítés után edzőink elsőként a motorikus képességeket vizsgálták sprintteszt során, majd egy labdavezetéses gyakorlat következett, ezt követően az első érintés utáni kapura lövésre került sor, következett aztán az egyéni védekező- és támadótechnikáról képet adó egy az egy elleni játék, végül a csapatszintű egymás elleni játék.

„Fontos számunkra, hogy a kiválasztónap során az ide érkező gyerekek jól érezzék magukat, örömmel és szabadon játsszanak, amellett persze, hogy megmutassák, mit tudnak – fogalmazott Csordás Szabolcs, akadémiánk utánpótlás-menedzsere, a kiválasztónap főszervezője. – Szakembereink úgy állították össze a gyakorlatokat, hogy kiderüljenek azok a lényegi vonások, amelyek alapján monitorozzuk a játékosokat. Itt, a Puskás Akadémián a legjobbakat keressük, határon innen és túl azokat a labdarúgókat, akikben komoly potenciál rejlik, akik az akadémiai képzésbe beemelve elindulhatnak a profivá válás útján. Ahogyan a korábbi kiválasztókon, úgy most is feltűntek olyan tehetséges, ügyes, a futball alapjait ismerő gyerekek, akiket biztosan visszahívunk majd a korosztályos csapatedzésekre. Mostani akadémistáink között is szép számmal akadnak olyanok, akiket egy hasonló kiválasztónapon fedeztünk fel.”

(Bővebb összeállításunkat a Puskás Akadémia kiválasztójáról az M4 Sporton, a Puskás Magazin áprilisi adásában tekinthetik meg.)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

A legjobbakat keressük

                 

 

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

ZTE VS PUSKÁS

VS

október 19. | 15:30 | ZTE Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ZTE - Puskás Akadémia FC  0–1
Puskás Akadémia FC II - Zsámbék  5–1
Kelen BVB–Puskás Akadémia  4–5
Kelen BVB–Puskás Akadémia  2–4
Puskás Akadémia U14–Várda LA  2–1
Puskás Akadémia U15–DVSC  1–4
Puskás Akadémia U16–Illés Akadémia  1–0
Puskás Akadémia U15 (leány) – St. Mihály  5–1
Szekszárd - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  0–4
MTK - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–1