
Megtartottuk az első idei kiválasztónapunkat
Ezúttal az ország más pontjairól ide sereglő lányok mutathatták meg képességeiket edzőinknek.
⏲ 2025-04-22
Az évnyitó leány kiválasztóra több tucat ifjú amazon érkezett, hogy „kandidáljanak” az esetleges második fordulóra. Ezúttal a 2010-2018 közt születetteken volt a sor, hogy bizonyítsák, gyorsaságuk, motorikus képességeik és technikai kvalitásaik alapján fel tudják hívni magukra a figyelmet.
Edzőink szorgalmasan jegyzeteltek, semmi sem kerülheti el ugyanis a figyelmüket, még akkor is, ha ebben a korban még a lényeg azon van, hogy a gyerekekkel megszerettessék a futballt és senkit se tántorítsanak el attól, hogy később újra próbálkozzon. Évente ugyanis kétszer is van lehetőség, hogy a csiszolatlan, vagy akár már korábban is igazolással rendelkező játékosok ilyen rendezvényeket bizonyíthassanak a női szakág trénereinek.
A legújabb lány kiválasztónap szép időben, jó hangulatban telt, reméljük, sokan felhívták magukra a figyelmet.
Köszönjük, hogy itt voltatok, hogy bátrak voltatok. Csak így tovább! Az, hogy kiből lesz akadémista, még sok mindenen múlik, de az első lépést megtették a fiatalok.
További képek a rendezvényről:
