
Már az új feladatra összpontosítanak
Női csapatunk a Ferencváros legyőzésével saját kezébe vette sorsát, így a Honvéd elleni szombati találkozón elkezdheti szövögetni álmát az újabb történelmi sikerről, a bajnoki fináléról.
Női futball
#noifutball #NBI #PuskasAkademiaFC #puskas #egysziv #hajrapuskas #ittahelyed #panchoarena⏲ 2025-04-17
Szombaton 15 órától ismét hazai pályán száll harcba csapatunk, mely ezúttal a Honvéd ellen igyekszik tovább nyújtani parádés sorozatát az első osztályban. Halászi Kinga együttese a legutóbbi fordulóban újabb fontos mérföldkőhöz érkezett, a címvédő Ferencváros legyőzésével elmondhatja magáról, hogy már nincs olyan ellenfele, melyet nem sikerült még legyőznie a legmagasabb osztályban. Negyedik szezonunkra sikerült eljutni oda, hogy már a legjobbak ellen sincs mitől tartanunk, és bár korábban is ott „loholtunk” a nyakukon, az MTK és a Fradi eddig még bakancslistás helyen szerepelt a terveink között (bár a zöldeket egy ízben 11-esekkel felülmúltuk a kupában), de mostanra őket is kihúzhattuk arról a bizonyos listáról, melyen a „tartozásainkat” jegyezhettük fel. Mi több, az FTC elleni sikernek (és persze a 11 meccses makulátlan sorozatnak) köszönhetően oda jutottunk, hogy már hatpontos előnyben vagyunk a zöldekkel szemben a bajnoki döntőért folyó küzdelemben. Bár a bajnok egy meccsel kevesebbet játszott, most már a saját kezünkben van a sorsunk.
Folytatás tehát szombaton 15 órától a Puskás-pályán. Gyertek szurkolni a lányoknak!
Halászi Kinga edző érthetően feldobott a csapatával együtt, hiszen a legutóbb bravúrnak, Mayer Zsófia három pontot érő góljának köszönhetően még nagyobb önbizalommal várhatják a hátralévő négy alapszakasz-mérkőzést. De neki most az is feladata lesz, hogy fókuszban tartsa a játékosait.
„Nagyon örülünk a Fradi elleni győzelemnek, de továbbra is az a célunk, mint minden héten, azaz alaposan felkészülni a hétvégi bajnoki meccsre, melyen megfelelő koncentrációra lesz szükség. Természetesen nyerni szeretnénk, a játékunkat még magasabb szintre emelve. Nehéz összecsapás lesz, de kellő odafigyeléssel újabb jó és eredményes meccset zárhatunk.”
