megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
"Nem lesz egyszerű"

"Nem lesz egyszerű"

Hornyák Zsolt szerint ahhoz, hogy a szezon végén újabb dobogós helyezést ünnepelhessünk, le kell győznünk a Zalaegerszeget vasárnap a Pancho Arénában.

Értékes pontot szereztünk Újpesten?

Természetesen nyerni szerettünk volna a Szusza Ferenc Stadionban, de úgy érzem, végül igazságos döntetlen született, és fontos ponttal távoztunk a lilák otthonából. Jobb helyzetkihasználással győzelmet ünnepelhettünk volna múlt héten, így kicsit csalódottak voltunk a lefújás után, ám biztos vagyok benne, hogy minden csapatnak rendkívül nehéz dolga lesz Újpesten a szezon hátralévő részében, meg kell becsülnünk az egy pontot, ami sokat jelenthet még a végelszámolásnál.

Három idegenbeli mérkőzés után vasárnap újra a Pancho Arénában lép pályára az együttes. Mire számítasz a ZTE elleni találkozón?

Két nyeretlen bajnoki után szeretnénk újabb győzelmi sorozatot produkálni, itt az ideje, hogy elkezdjük, egyértelműen be akarjuk gyűjteni mindhárom pontot a Zalaegerszeg vendéglátójaként. A ZTE rendkívül kellemetlen ellenfél, hiszen a bennmaradásért küzd, amiért legalább olyan kiélezett a harc, mint a dobogós pozíciókért. Nem lesz egyszerű dolgunk, de soha nem is volt a zalaiakkal szemben. Ahhoz, hogy újabb érmes helyezést érjünk el a szezon végén, fontos, hogy győzzünk a következő fordulóban, nagyon szoros a mezőny, minden pontnak óriási a jelentősége.

A legutóbbi hazai mérkőzésen bemutatkozott az NB I-ben egy újabb saját nevelésű játékosunk Orján Roland személyében. Számíthatunk arra, hogy az ifjú akadémista még több lehetőséget kap tavasszal?

Egy remek gondolkodású, céltudatos, fiatal tehetségről van szó, aki mindent megtesz azért, hogy helyet harcoljon ki magának az első csapatban, és rendszeres játéklehetőséghez jusson az élvonalban. Jó úton jár…

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Paks VS PUSKÁS

VS

április 19. | 20:30 | Fehérvári úti sporttelep

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia FC  2–0
Puskás Akadémia FC - MTK Budapest  1–1
Illés Akadémia - Puskás Akadémia U15  1–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia U16  2–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  3–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U19  2–0
Puskás Akadémia U14 - Vasas Kubala Akadémia  2–2
Puskás Akadémia FC II - III. Ker. TVE  2–1
Nyíregyháza Spartacus FC - Puskás Akadémia FC  0–2