Egy ponttal gazdagodtunk Újpesten
Colley ismét tisztelgett korábbi hagyományai előtt, de a hazaiak gyorsan egyenlítettek, igazságos volt az iksz.
⏲ 2025-03-09
Verőfényes napsütésben, de a tavaszi fáradtság legkisebb jele nélkül kezdődött vasárnap délután újpesti vendégszereplésünk. Az NB I első és hetedik helyezettje egyaránt lendületesen vetette bele magát a küzdelembe, a helyzetek sorát viszont mi indítottuk, mégpedig a 13. percben. Egy gyors baloldali kontrából Kerezsi Zalán vitte le a labdát az alapvonalig, beadása egy kicsit a középen berobbanó Jonathan Levi háta mögé érkezett, így Duarte meg tudta menteni csapatát a góltól. Két perc múlva ismét Kerezsi villant, de 16 méterről, jobbról leadott lövése fölé ment.
.jpeg)
Az Újpest a 25. percben alakította ki az első helyzetét. Gergényi passzát Ganea ballal az ötös sarka elől tette kapura, Artem Favorov vetődött közbe. A következő támadásból Levi rúghatott szabadot, Wojcziech Golla közeli fejesét azonban vetődve védte Piscitelli. Ezután kissé visszaesett a kezdeti iram, de a helyzetek azért - ha nem is futószalagon, - „érkezgettek”.

Eltelt tíz perc és Pécsi Ármin is bejelentkezett, Gergényi balról, éles szögből leadott lövését hárította. A fordulás után folytatódott a kezdetekhez képest mérsékeltebb iram, az 55. percben viszont megszereztük a vezetést.
Kerezsi adott be jobbról, Nagy Zsolt az ötösnél álló Levihez továbbított, aki Duartéba lőtte a labdát, a lecsorgót viszont Lamin Colley hét méterről, középről a bal felsőbe vágta. (0–1)
.jpeg)
Megélénkült a mérkőzés, ez pedig kisvártatva egy újabb gólban is megmutatkozott, de sajnos a mi oldalunkon. Az 59. percben Gergényi öles, baloldali bedobása után Joao Nunes fejelte a túlsó kapufa felé a labdát, ott érkezett Brodic és egy méterről a kapuba helyezett. (1–1)
.jpg)
A 63. percben Favorov, Golla, majd Stronati fejét is érte a labda, utóbbi picivel a jobb kapufa mellé bólintott. Jót tettek a gólok a meccsnek. Pécsi két óriási védést is bemutatott, előbb a 65. percben Horváth Krisztofer 18 méteres lövését tornászta ki a bal alsóból, majd a 71. percben Tucsics tíz méteres emelésénél nyúlt meg a levegőben és tolta szögletre a labdát. Egy perccel később hatalmas Puskás-helyzet maradt ki. Levi törhetett kapura, elvitte Piscitelli mellett, de már nagyon kisodródott, így Joe-t próbálta meg játékba hozni a túloldalon, de Piscitelliben halt el a passz.
.jpeg)
Jött a 78. perc, amikor Favorov nézte meg 20 méterről a bal alsó sarkot és nem sokkal puffantott mellé. Öt perccel a vége előtt Brodic egy jobboldali szabadrúgást szép mozdulattal sarkazott a kapunk felé, de Pécsi eszén nem tudott túljárni.
Több említésre méltó mozzanat nem történt a meccsen, a hazaiak főleg a második félidőben nyújtott teljesítményükért rászolgáltak a döntetlenre és nekünk sem kell a kardunkba dőlnünk, hiszen tovább gyarapítotuk pontjaink számát. A megyeri úti találkozó végkimenetelének pontos értéke persze majd csak a DVSC–Ferencváros mérkőzés eredményének ismeretében határozható meg.
Egy szív.
Hajrá, Puskás!
OTP Bank Liga 23. forduló
2025.03.09. Szusza Ferenc Stadion
Újpest FC–Puskás Akadémia FC 1–1 (0–0)
Vezette: Káprály Mihály
Gól: Colley (55.), ill. Brodic (59.)
Sárga: Ganea (45+), Horváth (48.), Fiola (51.), Duarte (69.), ill. Soisalo (90+)
Újpest: Piscitelli – Fiola, Nunes, Duarte, Bese, Gergényi – Ljujics (Tucsics 55.), Rasak, Ganea (Lacoux 80.) – Brodic, Horváth
Puskás: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Harutyunjan – Favorov, Plsek (Duarte 70.) – Levi, Kerezsi (Soisalo 70.), Nagy – Colley (Fameyeh 87.)
| Helyezés | Csapat | Mérkőzés | Győzelem | Döntetlen | Vereség | Lőtt gól | Kapott gól | Gólkülönbség | Pont |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 4 | ETO FC GYŐR | 33 | 14 | 11 | 8 | 49 | 37 | 12 | 53 |
| 11 | FEHÉRVÁR FC | 33 | 8 | 7 | 18 | 34 | 52 | -18 | 31 |
| 12 | KECSKEMÉTI TE | 33 | 4 | 13 | 16 | 31 | 53 | -22 | 25 |


NAPTÁR
VS
Kisvárda