megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Köszöntjük a hölgyeket!

Köszöntjük a hölgyeket!

A jeles nap alkalmából szeretettel köszöntjük női csapataink játékosait és női stábtagjait, illetve minden kedves hölgy dolgozónkat és szurkolónkat!

SOK BOLDOGSÁGOT NEKTEK MÁRA ÉS PERSZE EGÉSZ ÉVRE!

Halászi Kinga vezetőedző (női szakágvezető) és „harcosai” ma mérkőzéssel ünnepelnek, hiszen a szegedi St. Mihály együttesénél vendégeskednek 14:30-tól. Csapatunk már elődöntős a kupában, és újra megcélozza a dobogós helyezések egyikét az NB I-ben is, melyre először kerülne sor, bár többször is kevésen múlt a hőn áhított siker. Hajrá!

Krascsenics Petra és az U19-esek szintén a lehető legfényesebb éremre hajtanak a pontvadászatban, miközben egyre több ifjú tehetséggel segítenék az első csapat fejlődését. Sok sikert Nektek is!

Paranai Enikő és U17-es leányai szintén hozzátennék a magukét a női szakág idei céljaihoz. A 13-13 gólnál járó Érsek Eszter és Kisnémet Erika által húzott gárda tagjai jelenleg is kitartóan tapadnak az előttük álló riválisokhoz. Legközelebb 20-án, a PMFC ellen lesz jelenésük.

Szeresd a játékot, tiszteld ellenfeledet, de tégy meg mindent, hogy legyőzhesd! U15-öseink Szalkai Kitti vezetésével nagy lelkesedéssel igyekeznek követni az idősebbek által kitaposott utat!

Ők a minap edzőmérkőzésen is megcsillogtatták tudásukat, hiszen 6–0-ra győzték le az Astra együttesét. A gólokat Németh, Szabó P., Törő (2), Cserkuti és Szukován szerezték. „Sikerült a lányoknak azt a bátor focit kivinni a pályára, amit kértünk tőlünk. Mi irányítottunk, mi diktáltuk a tempót, ezáltal sok-sok lehetőséget dolgoztunk ki, és a végén egy nagyobb arányú győzelmet tudtunk aratni. Az eredmény ellenére azonban azt mondom, hogy egyáltalán nem volt könnyű meccs, minden helyzetért keményen meg kellett dolgoznunk, az ellenfelünk keményen belement a párharcokba, próbálták felvenni a tempónkat, és a mérkőzés legvégéig ugyanazzal a lelkesedéssel hajtottak. Gratulálok a lányoknak!” - értékelt a meccs után a vezetőedző.

Csak így tovább!

Boldog Nőnapot kívánunk! És persze sok sikert a bajnokságok hátralévő részére!

Egy szív. Hajrá, Puskás!

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Paks VS PUSKÁS

VS

április 19. | 20:30 | Fehérvári úti sporttelep

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia FC  2–0
Puskás Akadémia FC - MTK Budapest  1–1
Illés Akadémia - Puskás Akadémia U15  1–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia U16  2–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  3–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U19  2–0
Puskás Akadémia U14 - Vasas Kubala Akadémia  2–2
Puskás Akadémia FC II - III. Ker. TVE  2–1
Nyíregyháza Spartacus FC - Puskás Akadémia FC  0–2