megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Csak lesgólig jutottunk a Seattle ellen

Csak lesgólig jutottunk a Seattle ellen

Egy döntetlen és egy győzelem után első csapatunk vereséget szenvedett harmadik felkészülési meccsén.

Csütörtök délután utolsó felkészülési mérkőzésén lépett pályára NB I-es alakulatunk a spanyolországi edzőtáborban. Szolnoki Rolandék múlt héten először az osztrák Wolfsberger AC alakulatával szemben értek el 1-1-es döntetlent, majd a svéd Hammarby IF ellen 3-2-es győzelmet könyvelhetett el a gárda, a harmadik tesztmeccsen pedig az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban szereplő Seattle Sounders FC volt az ellenfél. Nem először találkozunk MLS-es együttessel, hiszen a tavaly januári felkészülési időszakban a Vancouver Whitecaps ellen már pályára léphettek a mieink, és végül 2-0-s sikert értünk el a kanadaiakkal szemben.

A Puskás-Seattle mérkőzésen az első lehetőség a tengerentúli csapat előtt adódott: a 8. percben Kalani Kossa-Rienzi futott el a jobbszélen, majd Pedro de la Vegához továbbított, aki eljutott lövésig, de nem sikerült kaput találnia. Az első negyedóra végén Laros Duartét kellett ápolni, aki végül tudta folytatni a játékot, Hornyák Zsolt vezetőedző viszont úgy döntött, nem kockáztat, és inkább végrehajtotta a találkozó első cseréjét, Urho Nissilä érkezett a zöld-foki-szigeteki középpályás helyére.

A 20. percben hátrányba kerültünk, miután Joao Paulo szemfüles passzát követően de la Vega használta ki a ziccert (0-1), a 31. percben pedig Jordan Morris duplázta meg az amerikai előnyt (0-2). A mieink elsősorban beadásokból, valamint pontrúgásokból veszélyeztettek, de komolyabb lehetőséget nem sikerült kialakítanunk az ellenfél kapuja előtt. A félidő hajrájában Kerezsi Zalán centerezéséről Mondovics Kevin csak egy hajszállal maradt le, nem sokkal később pedig Jakub Plsek tálalt Mondovics elé fejjel, de ifjú akadémistánk lövését blokkolni tudták a Sounders védői, így 2-0-s hátrányban vonultunk félidőre.

A szünetben Umathum Ádám helyére Orján Roland érkezett a védelembe, Mikael Soisalót Jonathan Levi váltotta, míg Mondovics helyett Lamin Colley lépett pályára csereként. A frissítés jól sikerült, hiszen az 50. percben Levi baloldali beadásából Colley rögtön ziccerbe került, gambiai támadónk azonban nem tudta gólra váltani a lehetőséget.

A 69. percben Artem Tiscsuk érkezett csereként Kerezsi Zalán helyére, majd nem sokkal később újra helyzetbe kerültünk, amikor Plsek ívelte be a labdát a védők mögé Levinek, aki végül kapu fölé bombázott. A hajrában két fiatal akadémistánk is először kapott lehetőséget a felnőtt csapatnál mérkőzésen, Lehoczki Bendegúz Pécsi Ármin helyét foglalta el a kapunkban, Jakub Plseket pedig Szabari Roland váltotta. A lefújáshoz közeledve próbálkoztak a mieink becsülettel, a 80. percben Orján beadásából Tiscsuk fejelt mellé, majd közvetlenül ezután Levi gólt is szerzett, amelyet végül les címén érvénytelenített a játékvezető. A 85. percben Nagy Zoárd is pályára lépett Vékony Bence helyett, Colley előtt pedig még egy lehetőség adódott, amikor a 87. percben kapura fordult, de blokkolták a próbálkozását. Végül nem jött össze a szépítés, 2-0-s vereséget szenvedett NB I-es alakulatunk az utolsó januári felkészülési mérkőzésen az amerikai Seattle Sounders FC ellenfeleként Spanyolországban.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés:

Puskás Akadémia FC – Seattle Sounders FC 0-2 (0-2)

Marbella Football Center

Puskás Akadémia FC: Pécsi (Lehoczki 78’) – Maceiras, Umathum (Orján, a szünetben), Szolnoki, Nagy Zs. – Plsek (Szabari 78'), Duarte (Nissilä 16’) – Soisalo (Levi, a szünetben), Vékony (Nagy Z. 85’), Kerezsi (Tiscsuk 69') – Mondovics (Colley, a szünetben)

Gól: de la Vega 20’, Morris 31’

A PUSKÁS AKADÉMIA FC JANUÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA:

Edzőtábor: január 12–24., Spanyolország

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK:

Január 16.: Puskás Akadémia FC – Wolfsberger AC (osztrák) 1-1 (1-1)

Január 20.: Puskás Akadémia FC – Hammarby IF (svéd) 3-2 (1-1)

Január 23.: Puskás Akadémia FC – Seattle Sounders FC (amerikai) 0-2 (0-2)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Debrecen VS PUSKÁS

VS

február 15. | 19:30 | Nagyerdei Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–0
Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC  1–0
Puskás Akadémia U17 - Fehérvár  5–0
Puskás Akadémia FC - Paksi FC  3–1
DVTK - Puskás Akadémia U19  1–1
Puskás Akadémia U16 - Budapest Honvéd FC  0–0
Puskás Akadémia U19 (leány) - MTK Budapest  4–3
MTK Budapest - Puskás Akadémia U17 (leány)  6–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia U15 (leány)  4–0
Puskás Akadémia FC - ETO FC Győr  0–3