
Sikeres ősz után, küzdelmes tavasz előtt
Az őszi szezont értékeltük női NB I-es csapatunk vezetőedzőjével, Halászi Kingával.
⏲ 2024-12-22
Nagyszerűen teljesített felnőtt női együttesünk a Simple Liga őszi idényében. Bokor Adriékat jelenleg csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi a Ferencváros a dobogón, az éllovas ETO FC pedig mindössze három pontnyi távolságban van. Jól esik kimondani, hogy a győri csapatot egyedül mi voltunk képesek legyűrni az emlékezetes, idegenbeli mérkőzésen, emellett több magabiztos győzelmet is fel tudunk mutatni a mögöttünk hagyott fél évből. Ilyen a PMFC elleni 5–0-s siker és a Soroksár, valamint a Honvéd ellen aratott 3–0-s diadal. A házi mesterlövészek listáját Nagy Lili vezeti öt találattal, szorosan mögötte Szarvas Sári áll négy, majd Palakovics Laura, Pécsi Dóra, Melana Szurovceva, Krsztina Tanaszkovics és Tóth Zsóka 2-2 góllal. A mesterrel, Halászi Kingával beszélgettünk:
