megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Elismerés a budapesti lábtenisz világbajnokságról

Egyéni képzésért felelős edzőnk, Sipos Árpád is díjat kapott a magyar szövetségtől, melyet távollétében tanítványa, a teqball-világbajnok Izsák Anna vehetett át a TF-en rendezett világeseményen. 

⏲ 2024-11-10

Magyarország harmadszor rendezhetett lábtenisz világbajnokságot, méghozzá a Testnevelési Egyetem sportcsarnokában, ahol férfi egyesben Fodor Ádám révén, illetve párosban is magyar bronzéremnek örülhettek a hazai szurkolók. Ráadásul a korábbi világversenyek kiemelkedő magyar versenyzőit is díjazták amolyan betétprogramként, így a még 2015-ben egyéni bronzérmet szerző Sipos Árpi is elismerésben részesült (abban az évben az év versenyzőjévé választották hazánkban), ám mivel jelenleg épp Székelyudvarhelyen vesz részt egy Teqball-versenyen, ezért tanítványa, az akadémiánkon szintén kollégiumi nevelőként dolgozó Izsák Anna vette át helyette a díjat, aki Teqballban tartozik a világ legjobbjai közé.

Gratulálunk!

Akadémiánk lábtenisz- és teqball szakosztályának kiválóságairól, Annáról ITT, Árpiról ITT írtunk legutóbb.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kisvárda

VS

november 22. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  5–0
Puskás Akadémia U19 (leány) - MTK  3–0
DVTK - Puskás Akadémia U19 (leány)  1–12
Nyíregyháza Spartacus FC - Puskás Akadémia FC  1–1
Puskás Akadémia FC II - Dorog  1–2
Puskás Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  1–0
Puskás Akadémia U17 - PMFC  6–0
ZTE FC - Puskás Akadémia U16  1–2
Puskás Akadémia U14 - DVTK  3–3
Puskás Akadémia U15 - UTE  3–1