megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Óriási fölényben játszva, ám csak gól nélküli döntetlenre futotta Bosznia ellen

A hazai Nemzetek Ligája-mérkőzésen ezúttal Nagy Zsolt is a kezdőben kapott helyet egykori játékosunk, Sallai Roland mögött. Végig fölényben voltunk, de nem sikerült gólt szerezni. A bosnyák kapus lett a mezőny legjobbja...

⏲ 2024-09-10

A németek elleni vereséget követően több helyen is változtatott Marco Rossi szövetségi kapitány, például a kapusposzton, melyet Dibusz Dénes kapott meg, de – ahogy fent említettük – Nagy Zsolt is átvette Kerkez Milos helyét. Az olasz Marco Guida sípszavára 40 ezer honfitársunk kezdte buzdítani a mieinket a lelátóról.  

Joe aktívan futballozott, az élete formájában lévő büszkeségünk több veszélyes beadással is jelentkezett az első félidőben. A 38. percben pedig közel járt a gólszerzéshez is egy kifejelt labdánál, távolról megküldött lapos kapáslövését vetődve védte a bosnyák kapus. Ez volt talán a legnagyobb lehetősége a mieinknek. Sala szokás szerint sokat mutatta magát, egy rossz lövése pedig majdnem gólpasszt jelentett Varga Barnabásnak, de védte a kapus a rövid sarkot. Az első félidő gól nélkül zárult, a magyar fölény ellenére. 66 százalékban a mienk volt a labda ma, 9-szer lőttünk kapura, 4-szer annak felületére, a másik oldalon az arány 2/0 volt.

Az 53. percben megint Nagy Zsolt veszélyeztetett, Szoboszlai szöglete után vágott a blokkba egy labdát jobb lábbal. Előtte Vargának volt egy majdnem ziccere (nyakában a védővel vágott fölé egy beadást), de az is kimaradt, szóval nyomtunk rendesen. A 70. percben Szoboszlai a lécet is megdöngette szabadrúgásból, egyre közelebb voltunk a vezetés megszerzéséhez. A 72. percben Joe remek labdaszerzés után jobbal adott be Varga fejére, de a csatár föléstukkolt.

Hiába a dominancia, a bosnyákok állták a sarat. A nagyot küzdő Zsoltot a 84. percben lecserélte Rossi, Kerkez váltotta. A 89. percben majdnem Sala vált hőssé, amikor balról odarajzolta a labdát a csereként beálló Ádám Martin fejére, de a támadó nagyot ugorva lábon fejelte a kapust, a labda pedig a kapufa mellett, de sajnos a rosszabbik oldalon csorgott szögletre. EZ SE MENT BE.

Akartunk, mentünk, de sajnos nem tudtuk feltenni a pontot az i-re. Maradt a 0–0. Ez van, menni kell tovább!

A holland–német 2–2 lett.

Hajrá, magyarok!

Boritókép: nso.hu

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

X

Események

Legfrissebb eredmények

DVSC–Puskás AKadémia U19 kupa  5–2
Puskás Akadémia leány U19–MTK Budapest  1–1
Bp. Honvéd–Puskás Akadémia U14  0–3
Puskás Akadémia U14 - DVTK  3–1
Puskás Akadémia U15–Budapest Honvéd  0–0
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  3–1
Fehérvár - Puskás Akadémia U17  0–3
Puskás Akadémia U19 - DVTK  2–2
Puskás Akadémia U15 (leány) - St. Mihály FC  0–0
Puskás Akadémia FC - DVTK  4–3