megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Hiányzott a kreativitás

Hiányzott a kreativitás

Nem esett gól NB III-as csapatunk utolsó felkészülési összecsapásán.

A bajnoki rajt előtti utolsó edzőmeccsét játszotta a Puskás Akadémia második csapata, amely a felkészülési időszak zárásaként a harmadosztályba az elmúlt szezon végén visszacsúszott Siófok együttesét fogadta. Bár találatig nem jutott, Vanczák Vilmos legénysége szépen helytállt az „ex-NB II-es” alakulat ellen – és hamarosan kiderül, hogyan muzsikál majd élesben.

„A Siófok elleni mérkőzésen támadásban gyengébbek voltunk, nem sok helyzetet tudtunk kialakítani, ugyanakkor a labdabirtoklásban és a védekezésben jók voltunk. Ha elveszítettük a játékszert, könnyedén visszaszereztük. Az egyéni megoldásokat és a kreativitást viszont ezúttal hiányoltam – értékelt a vezetőedző visszatekintve a felkészülés egészére. – Elégedett vagyok az elmúlt időszakkal. A játékosok elvégezték a kirótt munkát, fizikálisan és taktikailag is fejlődtek. Sok új játékos csatlakozott a csapathoz, s amennyit lehetett, az elmúlt hetek alatt átvettek, persze a részleteket még finomítanunk kell. Amikor jönnek a tétmeccsek, nehezebb dolgunk lesz, nagyobb nyomás alatt kell futballoznunk, de összességében azt mondom: a felkészülés jól sikerült.”

Felkészülési mérkőzés (NB III)

Puskás Akadémia FC II – BFC Siófok 0–0

Összeállítás: Lehoczki – Orján, Fodor, Szojma, Makara, Dmitrijev, Radics, Bontas, Halászi-Harsányi, Janickij, Szabari

Csereként pályára lépett: Kun, Antal, Magasföldi, Oszadcsij

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Fehérvár

VS

április 26. | 15:15 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

FTC–Puskás Akadémia  1–2
Szombathelyi Haladás - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd (női NB I)  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  2–2
DVTK–Felcsút SE  2–0
Puskás Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  1–2
DVTK - Puskás Akadémia U17  2–3
DVSC - Puskás Akadémia U16  4–2
DVSC - Puskás Akadémia U15  2–2
Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém  2–1