Sikerült kipihenned a győzelmi fiesztát?

– Igen. Hosszúra sikeredett, de volt mit ünnepelni. Hatalmas boldogság volt megélni, hogy kijutottunk, a kinti meccsen, Bulgáriában nagy kő esett le szívemről, amikor lefújták a mérkőzést, és el is érzékenyültem, hiszen lepörgött előttem, hogy sérülésből jöttem vissza, hosszú kihagyás után. Leírhatatlanul jó érzés, hogy újra ott lehettem a pályán, ráadásul egy olyan mérkőzésen, amely Eb-kijutást ért – egy kicsit meg is könnyeztem, de belül hihetetlen örömet éreztem.

Emlékszel, mi volt a reakciód arra, amikor láttad, hogy Petkov átfejeli Naumov felett a labdát, és az szép ívet leírva a hálóban landol?

– Alapból a kipattanó labdára helyezkedtem volna, de ott már minden mindegy volt, így felmentem én is fejelni a rövid sarokhoz. Aztán csak azt láttam, hogy valaki fején megcsúszik a labda, imádkoztam, nehogy kapufa legyen vagy fölé menjen, de hála Istennek, a kapuban kötött ki.

A meccs történéseinek ismeretében mondhatjuk, hogy tényleg isteni igazságszolgáltatásnak lehettünk szemtanúi? Gondolok itt arra, hogy nekik megadtak egy olyan tizenegyest, amilyet nekünk nem, és a visszajátszások alapján Kerkez Milos második sárgája sem volt egyértelmű…

– Azt hiszem, nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy futball megjutalmazott minket a rengeteg befektetett munkáért, amelynek alapján igenis megérdemeltük ezt a gólt. Talán nem nézett ki a legjobban, hisz’ mégiscsak öngól volt, de azt mondom, összességében és azon a meccsen is nagyon-nagyon rászolgáltunk, hogy mellénk álljon a szerencse.

A vasárnapi meccsen aztán hosszú idő után először voltál kezdő a válogatottban. Volt benned egy kis izgalom?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt bennem némi meccsdrukk. A válogatottnál nyomon követik azt is, hogyan alszunk – egész héten nyolcas-kilences volt az alvásmutatóm, amely a meccsnapra virradóra volt a leggyengébb. Már a válogatottban sem szoktam izgulni meccsek előtt, de úgy tűnik, tudat alatt mégiscsak ott motoszkált bennem, hogy nagyon vártam, hogy kezdőként is pályára léphessek.

Amellett se menjünk el szó nélkül, hogy a második gólunk előtt te indítottad Szoboszlai Dominikot, úgyhogy egy kulcspasszt neked is beírhattunk.

– Nagyon örülök, hogy ilyen szépen sikerült végigvinni az akciót, rögtön hozzátéve, hogy sokat gyakoroltuk az átmenetet védekezésből támadásba. A félidőben is ezt beszéltük meg, és szerencsére véghez tudtuk vinni, amit elterveztünk. Egyébként a montenegrói gólt is elemeztük a szünetben, és arra a megállapításra jutottunk, hogy túl sok ellenfél maradt hosszún, azaz igazából a csapatszintű védekezésünk csúszott el, sajnos pont én voltam ott, nekem kellett kifejelnem a labdát. Mivel az első játékrészben is mi voltunk fölényben, abban maradtunk, hogy folytassuk, amit addig csináltunk, csak kicsit gyorsabba. Hála Istennek, ezt is sikerült megvalósítanunk.

A lefújás után pedig olyan ünneplés vette kezdetét, amilyet tényleg csak rocksztárok és csúcssportolók élnek át életükben. Milyen érzés, amikor hatvanhétezer ember skandálja a neveteket?

– Felejthetetlen. Minden futballista arról álmodik, hogy a közönséggel, hazai pályán ünnepelhesse együtt a kijutást a világversenyre. Nos, az álomból valóság lett…

Amikor beléptél a Puskás Akadémia kapuján, amikor kiestünk az első osztályból, és az NB II nyolcadik helyén állt a csapat, vagy amikor az NB I-es keretből Csákvárra kerültél, gondoltad volna, hogy Nagy Zsolt hat-hét évvel később Európa-bajnoki résztvevő lehet?

– Nem gondoltam, és tényleg voltam mélyen is – még a legutóbbi Eb alatt is csak a tévé előtt tudtam szurkolni a válogatottnak –, s legfeljebb reménykedni, álmodozni tudtam arról, hogy mindez megtörténik – most már realitás. A feleségem, Betti megkönnyezte a kijutást, hiszen mindig mellettem van, és ő látta leginkább, milyen úton mentem végig, mennyi munka volt abban, hogy a sérülésem után idáig eljussak. A kislányom, Zarus még csak annyit fog fel a válogatott összetartásokból, hogy olyankor hiányzom neki, de nagyon szurkol nekem, és mindig megsimogatja a tévét, amikor benne vagyok – nagyon szeretem.

Könnyedebb vizekre evezve: Szobót nem hívták be doppingtesztre a pálinkázás után?

– Nem, Langi (Lang Ádám – a szerk.) ment. (Nevet.)

Mit szóltál Dibusz Dénes múlt vasárnapi teljesítményéhez?

– Tízből tízes. Kettő egynél még vehetett volna számunkra kedvezőtlen fordulatot a meccs, de neki most ziccerből sem lehetett gólt rúgni. Remélem, vasárnap nem így fog védeni – ezt mondtam is neki. Egyébként mindig jó meccseket játszunk a Fradival, és szeretünk nyerni ellenük…  A válogatottban Dini mellett ülök a csapatbuszon, nagyon jóban vagyok vele és Botka Endivel is, akivel az edzőtáborokban reggelente együtt szoktunk kávézni. A pályán azonban nincs barátság, és jó lenne megint gólt szerezni ellenük. Legutóbb fejjel találtam be, most lábbal is szeretnék.