megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Öcsi bácsi és a „nagy öregek”

Öcsi bácsi és a „nagy öregek”

Megtartotta éves ülését akadémiánk öregdiáktanácsa, majd egykori növendékeink koszorúzással tisztelegtek Puskás emléke előtt.

Öregdiák

#oregdiak #Puskas

⏲ 2021-03-29

Névadónk, Puskás Ferenc születésnapjához közeledve, a hagyományokhoz híven idén is összeült akadémiánk öregdiáktanácsa, hogy vezetői az Öregdiákközpont éves programjait az egyes akadémiai korosztályok képviselőivel átbeszéljék, s A Puskás Akadémia Öregdiákjaiért Alapítvány munkáját ismertessék. Az alumnushálózat vezetője, Mácsodi Ferenc és az egykori növendékek mellett a Puskás Akadémia vezetősége – Komjáti András tulajdonosi tanácsadó, Tóth Balázs klubigazgató, Liszkai Dezső akadémiaigazgató, Kiss Zoltán kollégiumigazgató és Hegedűs Béla technikai munkatárs – is részt vett az ülésen, amelynek ezúttal az online tér adott otthont. Ha a járványhelyzet engedi, a jövő programjai között már sor kerülhet a hagyományos öregdiákebédre és az öregdiákkupára is. A tanácskozás szimbolikus zárásaként az öregdiákközpont nevében Mácsodi Ferenc és két egykori akadémistánk, Balla Tihamér és Kovács Tamás koszorút helyezett el Öcsi bácsi kollégiumunk előtt álló szobránál, így emlékezve névadónkra, a valaha volt legnagyobb magyar labdarúgóra.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Fehérvár

VS

április 26. | 15:15 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - ETO Akadémia  1–1
Puskás Akadémia FC - Fehérvár FC  3–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - St. Mihály FC  2–3
Puskás Akadémia U16 - DVTK  2–1
Puskás Akadémia U15 (leány) - PMFC  5–0
FTC–Puskás Akadémia  1–2
Szombathelyi Haladás - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd (női NB I)  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  2–2
DVTK–Felcsút SE  2–0